Csengettek.

Stumpf kedvetlenül kászálódott fel a kanapéról és az ajtóhoz vánszorgott. Közben motyogott: – Nem hiszem el, hogy ezt csinálja velem, nem hiszem el, az unokatestvérének a fia, mi közöm van nekem hozzá, őrület, és nekem most együtt kell laknom vele…

Menet közben Xavér cica hátát domborítva, bundáját borzolva egyfolytában a bokájához dörgölőzött, s úgy követte az ajtóhoz.

– Nézd, már ki van itt?! Halihó, unokatesó!!!  Hogy van édesanyád? – mondta el egy szuszra az ajtóban álló pirospozsgás arcú fiatalember, majd megpillantotta a macskát. – De aranyos cica, Dezső, egyszerűen imádnivaló, hát ki ez a gyönyörűség? – lehajolt Xavér cicához és a gerincoszlopán végighúzva csontos ujjait lágyan megcirógatta. Elégedett dorombolás volt a válasz.

– Na nézd már, nem is olyan szörnyű, milyen rendes ember ez a Palkó, nahát, ezt nem gondoltam volna… – mondta magában Stumpf, észre sem vette, hogy fennhangon beszél.

Eltelt egy hét.

Pali épp egy bevásárlásból tért haza. Xavér cica azonnal szaladt hozzá, a lábai előtt megállt és felnézve rá elégedetten nyávogott, miközben előkerült a szatyor mélyéről a 300 Ft-os tejecske. Stumpf kedvetlenül nézte.

– Nézd már unokatesó, milyen fancsali képet vágsz! Gyere, összedobok egy jó kis vacsorát!  – mondta szokásos vidám stílusában, közben a hűtőhöz lépett, felnyitott egy tonhalas dobozt és azt macska elé tette. Xavér áhítattal tekintett fel rá.

– Na, ne ácsorogj itt nekem, míg én felvágom a hozzávalókat, addig te dobj be egy mosást! Ja, majd elfelejtettem, jössz háromezerrel a macskakajáért!

Fél óra múlva együtt ültek az asztalnál.

– Na már most, arra gondoltam, hogy bevezethetnénk néhány új szabályt. Úgy látom, rád fér, eddig elég trehány voltál, de hát gondolom, ezt te is tudod. Mindegy is, most majd segítek kitörni ebből! Ugye, kiscicám, te is egyetértesz?

Palkó pörköltevés közben beszélt Stumpfhoz, aki fejét lehajtva hallgatta, majd a lábainál doromboló macskához fordult és kitüntetett figyelemmel babusgatta. Stumpfnak az volt az érzése, mintha Xavér cica véleménye fontosabb lenne az övénél.

– Ja, és kérlek fogmosás után töröld ki rendesen a mosdókagylót!

Újabb hét telt el.

A híradó végén Palkó a kanapén elterülve nyújtózkodott egy nagyot, kedvesen letessékelte a mellén – oldalára dőlve – fekvő cicát, majd felállt. Stumpf a konyhából behozott székről figyelte. Szemében ijesztő üresség tátongott.

– Holnap korán ébressz! És ha egy mód van rá, a kávét ne égesd oda, mint múltkor! – vetette oda az unokatestvér, majd a hálószoba felé vette az irányt. Xavér cica álmosan követte.

Mikor elhagyta a nappalit, Stumpf felállt és lassan ágyazni kezdett a kanapén.

– Én ezt nem hagyom, nem én, lassan kitúr a saját házamból, hogy képzeli ezt, úgy rúgom ki páros lábbal…

A telefon megcsörrent, Stumpf ijedten odaugrott, nehogy Palkó felébredjen.

– Halló, kisfiam, itt anyád beszél. Na, megvagytok az unokatestvéreddel?

– Csak másodunokatestvér…

– Miről beszélsz te?! Ő egy nagyon-nagyon közeli rokon, az anyját testvérként szerettem, vigyázz a szádra! A te érdekedben remélem, hogy minden rendben! Ugye nem nyaggatod? Ugye nem traktálod a kis jelentéktelen gondjaiddal? Neki most nyugalomra van szüksége…

– De, hát anya, ötvenéves vagyok és…

– Nincs de!!! Most én beszélek. Megígértem az én drága Lilimnek, hogy vigyázni fogok a fiára és én mindig megtartom a szavam. Igazán semmiség befogadni őt a lakásodba, olyan segítőkész, jóravaló lélek. Fogd vissza magad! Ismerlek ám, ne csak magadra gondolj! Most az egyszer tegyél valami jót is…

Eltelt két hónap.

Stumpf természetesen nem rúgta ki Palkót. Már a garázsban lakott, állítólag olyan hangosan horkolt, hogy még a csukott ajtón is behallatszott a hálóba. Az unokatestvér szerint a macska nem tudott aludni.

Palkó az egyik reggel bejelentette, hogy elutazik két hétre. – Légy szíves ne használd az ágyamat, míg nem vagyok itt! – mutatott Stumpf korábbi fekhelyére, majd elviharzott. Xavér cica délután odasomfordált Stumpfhoz. Éhes volt. A férfi megsimogatta a hátát, az állat ételt kunyerált.

– Hát persze, hogy adok neked finom szardíniát, édes kiscicám, tudom, hogy engem szeretsz, én is szeretlek ám, te vagy az én kis aranyos, gyönyörű szerelmetesem…

Az állat fanyalogva nézte az olcsó szardíniát, de azért megette…

Este együtt nézték a kanapéról a tévét. Éjjel együtt aludtak. S ez így ment két héten át, Stumpf és a macskája – tesco-s szardínia és 160 Ft-os tej ide vagy oda – újra egymásra talált.

Két hét múlva azonban Palkó hazatért.

A macska boldogan rohant hozzá és hangosan dorombolva köszöntötte. Stumpf leforrázva állt a küszöbön. Egy lépést tett előre, keze ökölbe szorult. Az unokatestvére mintha megérezte volna, felnézett rá:

– Anyád üdvözöl. Sokat beszélgettünk rólad. Nagyon aggódik.

Stumpf megtorpant.

– Nem fogom hagyni magamat, nem fogom hagyni magamat, nem fogom hagyni magamat… – ismételgette monoton hangon.

Eltelt pár nap, talán egy hét is és mi sem történt.

Szerda délután Palkó korán jött haza a munkából, automatikusan a hűtőhöz battyogott és az egyik bontott dobozból tejet öntött a macskának. Stumpf kis háziköténykében tett-vett, Palkó kedvencét sütötte. Xavér cica ezerrel rongyolt be az ajtón és a tálkájánál landolt. Hálásan nézett fel Palkóra, aki épp egy friss lazacot szeletelt fel neki. Aztán belelaffogott a tejcibe és… azon nyomban prüszkölve húzta hátrébb a fejét. Megrázta magát, bajszáról szanaszét szálltak a fehér tejcseppek és fuldokolva harákolt.

– Óh, mi történt, cicuskám, félrenyelt az én kis galambom? – kérdezte negédesen Palkó, nem is sejtve, hogy mekkora a baj. – Tessék babám, itt van egy kis finom lazac, majd ez helyretesz.

Xavér cica óvatlanul átstartolt a lazacra, hisz a guszta látványtól hamar elfeledkezett a torkát kaparó érzésről. Két pofára habzsolta a rózsaszín husit, amikor… hörögve-nyögve megtántorodott ismét. Szeméből könny patakzott, Palkóra tekintett, és védelmet keresve a lábához bújt, majd ahogy a férfi nadrágjához ért, rögtön „felsikított”, ahogy csak az elmeháborodott macskák tudnak az éj közepén és komoly szemrehányással a tekintetében kirohant a kertbe, ki az utcára, át a szemközti szomszéd kerítésén és azon is túl…

Pár napig nem látták.

Egy délelőtt azonban hazatért. Csapzott volt, éhes és riadtan lesett jobbra-balra, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban rátörhetne egy gonosz fenevad. Talán így is volt.  Csak Stumpf volt otthon, gyorsan adott hát neki egy kis szardíniát, meg egy tálka vizet. Xavér cica hálásan fogadta.

Este megjött Palkó is.

– Óh, hát itt van az én kis kóborló cicamicám, jaj de lefogytál drágaságom, adok én neked finom falatokat, nem úgy, mint ez a csúnya bácsi – vigyorogva Stumpfra mutatott, majd a hűtőből elővett egy bontott tonhalas konzervet. Egy szép nagy adagot a macska elé tett. Xavér cica óvatosan közelítette meg a tányérját, okos volt ő ám, bizalmatlanul Palkóra tekintett, körbeszaglászta az ételt, majd… meglepetten, mint aki nem hiszi el, hogy újra megtették vele, hátrahőkölt. Felpillantott a férfira, méltatlankodás árnya suhant át tekintetén, majd peckesen kisétált a konyhából.

– Hát, mi a szösz van veled kiscicám, hát mi a baj, nem eszed meg apuci finom hamiját? – korholta kedvesen a cicát Palkó, de közben szörnyű gyanú ébredt lelkében.

– Hát te mit vigyorogsz, te szerencsétlen? – fordult hirtelen Stumpfhoz. – Mitől olyan jó a kedved, he? Tudom én ám, hogy valami turpisságon jár az eszed!

Másnap korábban jött haza a szokásosnál.  

– Túl járok én az eszén, ennek a marhának, hát nem tudja kivel kezd ki! – gondolta magában, azzal elkezdte kicsomagolni a frissen vásárolt élelmiszereket.

Fütyörészve látott neki a sütésnek.

– Látod, kiscicusom, apuci fincsi lasagné-t készít neked. Majd meglátod, milyen jó lesz!!! – mondta a radiátoron félig lehunyt szemmel szunnyadó Xavér cicának. – Most nem babrál ki velem az a gonosz gazdád, nem tehet semmit sem az ételedbe! – szólt fennhangon a macskához és kihívón a hokedlin üldögélő Stumpfhoz fordult. – Ugye?!

Ő közömbösen, már-már bambán nézett vissza rá. Csak az vette észre, hogy örömtüzek gyúlnak a szívében és kárörvendve várja a folytatást, aki jól ismerte. De ilyen csak egy volt. Az anyja. Ő pedig nem volt itt.

Lassan elkészült az étel, Xavér cica egész bensőjét átjárták már a gyönyörű illatok, így hát, amikor Palkó letette az ételt – dehogyis letette, szinte megterített neki a sarokban! – nem bírt ellenállni a csábításnak és a tányérhoz rohant. Gondolkodás nélkül a lasagnéhoz érintette nyelvét és… azonnal siralmasan felnyávogott, s ahogy volt, sivalkodva, karmolva Palkóra rontott. Hosszú, éles körmei felszántották az arcát, a másodunokatestvér sikított, majd fejvesztve hátrált. Hátrált és hátrált… míg a hokedliben, amit addigra Stumpf már ott hagyott, meg nem botlott.

Palkó hátra zuhant, feje a radiátornak csapódott. A koponyája betört, a linóleumra csak úgy ömlött a vér.

Mikor a mentők kiértek, Xavér cica már ismét a radiátoron heverészett, mint aki jól végezte dolgát, és Stumpf is a hokedlin üldögélt karját az ölébe ejtve. Elégedett mosolyát kissé furcsállották a mentősök, akik egy órán át keményen dolgoztak Palkó újjáélesztésén.

Sikertelenül.

Később – mikor elmentek és magukkal vitték a kihűlt a tetemet – Stumpf előhúzott az egyik fiókból egy szardíniás dobozt, kinyitotta és a macska elé tette a dobozzal együtt. Xavér cica belenyalt, majd jóízűen falatozott. Amint végzett, Stumpfhoz somfordált és a hátát felgörbítve a bokájához simult.

Stumpf újra boldog volt.

Boldog volt még akkor is, amikor két napig egyfolytában suvickolta, takarította a konyhát, az összes edényt és tányért, a tűzhelyet, a linóleumot, és akkor is, amikor tüzet rakott és elégette Palkó ruháit, meg mindenét, ami ott volt a házában.

No nem csak azért, hogy eltüntesse egyszer és mindenkorra a vért, hanem hogy Xavér cica végre nyugtot leljen attól a milliárdnyi csepp citromlétől, amelyet Stumpf korábban mindenhol szétkent… és amitől Xavér cica olyannyira irtózott kölyökmacska kora óta.

A 3 részes Stumpf-sorozat 3. része. Az írások függetlenek egymástól. Az 1. rész és a 2. rész.

Ha tetszik az oldal, kérlek oszd meg!