A vírus, amely teljesen megváltoztatta a világot egy hónapja csapott le.

– Apa, mi van már megint a wifivel? – üvöltötte a kilenc éves Zalán és hisztizve rontott ki a szobájából. Az apja álmosan tekintett fel a párnájáról, hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán az idejétmúlt ébresztőórára tekintett.

– Kisfiam, tudod, hogy mennyi az idő? Csak hajnali öt van!!!

– Tudom, de nem működik a wifim, így nem tudom megnézni, mit üzent Zsombi.

– Az istenit, hagyd már azt a nyamvadt telefont!

Aztán persze felkelt és megnézte a routert. Működött. Majd megkereste a mobilját és rápillantott. Ki volt kapcsolva. – Furcsa, ez… hmm szokatlan. – Soha nem kapcsolta ki. Enyhe rángás futott végig a testén. – Ne már, mi lesz, ha épp most keres valaki?! – gondolta, aztán kissé megnyugodott. – Ki a fene keresne vasárnap hajnalban?

Mindeközben Zalán tétován babrált a telójával, majd hirtelen megszólalt: – Asszem, az enyém is lemerült.

– Na feküdj vissza, majd reggel megnézzük újra – mondta az apja, majd ő is visszazuhant az ágyába. Persze nem tudott elaludni. – Mi van, ha behalt az internet?

Azonnal kiugrott az ágyából. A laptopjához rohant és nyomban bekapcsolta. Idegesen fészkelődött míg a rendszer felállt és végre rányomulhatott a hálóra. Mikor megjelent a Google keresője, hatalmasat sóhajtott. Rábökött a Facebook ikonra és újabb óriási kő gördült le a szívéről, amikor az oldala is előkerült. Egy pillantást vetett a képernyőre és elégedetten nyugtázta, hogy már 123-an lájkolták a tegnapi posztját.

Visszadőlt az ágyába és délig aludt.

Addigra nyilvánvalóvá vált, hogy a környéken mindenkinek kikapcsolt a telefonja. Egyszerűen behaltak, képernyőjük feketén ásítozott és tükrözte vissza a felette bambán babrálók tekintetét. Estére kiderült, hogy az egész országban nem maradt egyetlen működő telefon sem. Másnapra már azt is lehetett tudni, hogy a világon sem. Minden más elektronikai eszköz működött.

Csak a mobilok nem.

A szakemberek értetlenül álltak az események előtt. – Ööh, átmeneti nehézségekkel nézünk szembe – nyögte az egyik. – Az akkumulátorok anyaghibájáról lehet szó – hazudta a másik.

– Vírus – vallotta be végül az Apple vezérigazgatója. – Tehetetlenek vagyunk.

A pánik ekkor tört ki.

Mit fogunk csinálni a vonaton? Hogy bírok ki egy vacsit a párommal kettesben a telóm nélkül? Ne már, hogy nézzük munka közben majd a tippmix eredményeket? Hogyan csetelek majd a padtársammal? Minek kiránduljunk, ha nem tudunk majd szelfizni? Hogyan veszem fel a tanárt, aki leszidja a haveromat óra közben?

Egyesek rendre elkéstek a találkozókról és még csak szólni sem tudtak róla, mások eltévedtek Budapest utcáin, mert eddig a Waze vitte háztól házig őket, most meg tétován keresték az utat, amelyet már ugyan ezerszer bejártak, de közben sosem néztek fel a képernyőről.

A legrosszabb az volt, hogy nem volt mit nyomkodni. Az ujjaik idegesen pattogtak a levegőben, láthatatlan gombokon zongorázva.

Néhány nap múlva a legtöbbjükön súlyos letargia lett úrrá.

Az utcákon csak bolyongó, lézengő embereket lehetett látni, akik agresszíven méregették egymást, a körülöttük lévő embereket, akiket az elmúlt években észre sem vettek, hisz mindezidáig lehajtott fejjel, a mobiljukat nyomogatva siettek egyik helyről a másikra. Néhányan túlfeszített idegekkel egymásnak estek vagy éppen csak üvöltöztek, hogy így vezessék le a felgyülemlő feszültséget. Az utca veszélyessé vált. Igaz a legtöbben ki sem akartak otthonról mozdulni. Mobil nélkül minek?!

A gazdaság hamarosan hanyatlani kezdett.

Telekommunikációs és informatikai cégek tömkelege ment csődbe, magukkal rántva más iparágak óriásait is. Aztán az USA megtámadta Észak-Koreát, mert azt feltételezték, hogy a vírus onnan ered. Észak-Korea válaszul útnak indított néhány atomrakétát Dél-Korea és Japán felé. Szöul és Tokió megsemmisült. A helyzet fokozódott, nem is olyan sokára az egész világ forrongott és hadban állt.

28 nappal később, amikor e sorokat írom a szakemberek még mindig nem találtak megoldást a problémára.

A világ elveszett.

Ha tetszik az oldal, kérlek oszd meg!