Pár hete felálltam a mérlegre. Szörnyű! Sportcipőt húztam és nyomban leszaladtam az utcára. Aznapra elég is volt…

Másnap izomlázzal újra nekivágtam.

Eltelt három hét, már tizenegy percnyit futok. Az Astoriától a Blaháig.

Két nyikhaj röhög a sarkon: – Nézd, kocog a koca!

Nyakamat behúzom. Szálkás futó száguld el jobbomon. Majd aktatáskás férfi hagy le hosszú léptekkel. Az oldalam szúr. Molett anya szalad kislánya után. Csak széles tomporát bámulom.

Célegyenesben, mindjárt otthon.

A szomszéd néni ott cammog, teszkós szatyrát vonszolja. Én a belemet. Gyorsítok, de nyer, előbb ér a kapuhoz.

– Nem baj, holnap is kocagok! – suttogom magamnak és kacagok.

A történetet a 100 szóban Budapest pályázatra írtam, habár az alapgondolat már régóta kikívánkozik belőlem.

Ha tetszik az oldal, kérlek oszd meg!