Évekig jártam a munkahelyemre a Thököly úton.

A 61-es számú ház erkélyének párkányán nő könyökölt, reggelente az utcát leste. Az erkély befalazva, a nő márványból. Oly kecses, mégis szánalomraméltó.

Kire várhatott?

A legenda szerint a háborúba vonult férjét várta immár száz éve hiába.

Aztán egy nap, amikor épp arra jártam megint, megmozdult, átlibbent a párkányon, és mellettem ért földet. Szomorúan rám tekintett, és lassan elindult a Stefánia felé. Csípője feszesen ringott, szoknyája illemtudón a bokájára simult, úgy lépdelt.

Tudni akartam hová! S miért?!

De csak álltam tétován. Ő befordult a sarkon… eltűnt mindörökre.

Ki tudja? Talán a férje után ment…

Ha tetszik az oldal, kérlek oszd meg!